Település történet

Hollóháza már az Árpád-kortól lakott hely, területe a honfoglaló ősökből származó Aba nemzetségbirtokához tartozott.

Egy 1270-ből származó okirat említi először Hollóházát, mint lakott helyiséget. Jelentős  Árpád-kori életről tesznek tanúbizonyságot a környéken talált leletek, okiratok.

 Hollóháza a magyar történeti földrajzban Hollóház néven 1341-től ismert, addig Felsőkomlós néven tartották nyilván. Bár a falu mindig is a Füzéri vár jobbágy faluja volt, nevét a többi környező településtől eltérően nem a füzéri váruradalomhoz tartozó jobbágy családok nevéből kapta, hanem a pálos remete rend (címerében holló) tulajdonát képző a falu határában valamikor létezett kolostor (hollósház) nevéből eredeztetik. Hollóháza középkori története összefonódik Füzér történelmével, mivel ez időben a vár tartozéka volt. A község a XVI. században a Hegyköz részeként Habsburg megszállás alá került, majd a XVII. században – Bethlen Gábor Erdély területét hét megyével megnövelte. Rövid időre Thököly felső-magyarországi fejedelemsége és a török hódoltság közvetlen határába került. A császári haderők, a török martalócok és a  kalandor zsoldos vezérek mindennapos zaklatása eredményeként virágzó falvak pusztultak el. Erre a sorsa jutott a földrajzi fekvése miatt különösen exponált Hollóháza is. A XVII századig a falu elnéptelenedett. Az elnéptelenedés közegészségügyi okokra vezethető vissza.

I. Lipót császár 1868. március 12-én adta füzér várát a hozzá tartozó birtokokkal (így Hollóháza – pusztával) együtt Károlyi Lászlónak. Az 1723- évi országgyűlés határozott az ország háborúban magfogyatkozott lakosságának pótlásáról, betelepítéssel. Ám Károlyi László fia, Károlyi Sándor ezt megelőzve 1702. március 16-án telepítési kiadványt küldött a Monarchia észak-nyugati részén élő szlovák jobbágyoknak: „aki letelepszik puszta telekre két évig mentes az urasági szolgálat alól”. A felhívás a nyomorgó szlovák zsellérek között kedvező fogadtatásra talált. Az emberek elindultak új hazát keresni. Hollóházára 1763. augusztus 26-án érkeztek meg az első telepesek.

A Károlyi család a Hollóházára települő szlovákokat erdőirtásra, erdei munkákra használta. A letelepült lakosság irtásföldet kapott, a belsőségeken megjelentek az egyszerű zsellérházak, a külsőségek pedig a település eltartásához szükséges terményt biztosították: a kis településből falu lesz.

A Károlyi család a Füzér – Hollóháza birtokot 1774-ben a Rolly család kezelésébe bérbe adta. Rolly József ügyes üzletember – mit sem törődve Mária Terézia tiltó rendeletével – üveghutát alapított Hollóházán 1777-ben (a mai gyár helyén). A korábban letelepedett hollóháziak, akik eddig csak erdei munkából éltek, a huta alapításával ipari munkát is vállaltak. Az ipari munka újabb és újabb telepeseket vonzott a községbe és adott nekik megélhetést.

A XIX. század elején fellendül az üvegipar is: általánossá válik az ablaküveg használata, fellendül az üvegcsiszolás és festészet is. A cseh ipar által irányított éles versenyben a hazai homok minősége miatt a magyar huták hátrányba kerülnek. Csak a modern nagyüzemekké váló huták versenyképesek, így az erdők mélyén lévő kis huták egymás után szűnnek meg.

Az üvegipar fejlődése válaszút elé állítja Károlyit is: fejleszti a hutát, vagy – a szomszédos Telkibánya példájára – kőedénygyárat létesít. A kőedénygyártáshoz adott volt minden feltétel: a fa, a Hollóháza környéki kaolin, a hutagyár épületei s a massza keveréséhez a huta mellett folyó két hegyi patak. Nem születhetett más döntés, mint hogy Hollóházán kőedénygyár létesüljön (1831).

Ezekben az évtizedekben erőteljes a munkásvándorlás a telkibányai gyárból a hollóháziba, ezt tükrözi a későbbi gyártmányok feltűnő hasonlatossága.

Az 1840-es években a gyár fejlődésnek indul, ezt bizonyítják a szaporodó anyakönyvi bejegyzések. A plébániai bejegyzések szerint egyes családok minden tagja a gyárban dolgozott festőként, korongosként. Hollóházán a kerámiakultúra, a mesterség szeretete apáról fiúra öröklődött. Az anyakönyvekben továbbiakban szereplő nevek már csaknem mind ma is élő családok, festők, korongosok elődei.

Újabb – 4 évtizedes – fejlődést jelent a kőedénygyár és a falu fejlődésében Istványi Ferenc munkássága. Újabb szakemberek jönnek Németországból, Sziléziából és Csehországból, melyek
egy része letelepedik, más része tovább költözik. A gyári munkások két falurészben laktak: a gyár környékén melyet Hutának neveztek, és az ún. Boszniában, amely a patak mentén húzódó völgyben feküdt. A gyár munkásai túlnyomó részben Hollóházán születtek, kevés kivétellel az 1700-as években letelepedett jobbágyok leszármazottai.

Az első világháború idején kb. 700 lakosa van Hollóházának, 123 személy vándorolt ki, az itthon maradottaknak egyedül a gyár biztosit munkalehetőséget.

A második világháború alatt sok férfi vonult be katonának. 1944-ben sokan visszajöttek, és az új sorozás alkalmával többen elbujdostak az erdőben. Ennélfogva jelentősen meg növekedett a hollóházi partizánok száma. A gyár a háború során szinte egész végig működött, csak a kassai harcok ideje alatt szünetelt 1-2 hétig. A háború után az emberek egyből elkezdtek
dolgozni.

Hollóházán 1979-ig kizárólag kőedényt készítettek, az ország kőedény szükséglete az életmód gyors átalakulása miatt egyre csökkent, ezért ekkor alacsonyszigetelésű porcelán szigetelők
gyártására álltak át. A gyár 1956-ig fokozatosan áttért a művészi porcelánok gyártására, amit a gazdasági okok sürgettek.

A gyárat a porcelániparban tradíció nem kötötte így könnyen rátérhettek – dekorban és formában egyaránt – a tömeges igényeket szolgáló edények és dísztárgyak gyártására. Ez azonban jelentős műszaki fejlesztést igényelt, ami segítette a nagyarányú tervek kibontakozását. A gyár és a falú életében jelentős Szász Endre grafikus és festőművész újító tevékenysége, aki kiváló minőségű porcelánlapok előállításával – amelyekből óriási falfelületeket lehetett készíteni és művészi táblaképeket festeni – a nemzetközi és hazai piacon hírnevet szerzet Hollóházának. Szász Endre porcelánfestészetével olyan különleges hatásokat ért el, amelyek csak porcelánon lehetségesek. A gyár privatizációja 1992-ben zajlott le. Ennek eredményeképpen bankok, önkormányzatok és dolgozók lettek a gyár részvényesei.